Legendás ereklyék nyomában (Hittantábor 2023, Esztergom)
Mészáros Szilvia terápiás munkatárs - Szent Rita Fogyatékosok Otthona2023-08-23
Immáron hatodik alkalommal került megrendezésre az évenkénti Hittantábor, ezúttal 2 napos program keretében 2 intézmény adott otthont az eseménynek. 2023. Augusztus 8-án a Korona ISZI KEV Szent Rita Otthon Esztergom várta a kedves látogatókat. Gyönyörű és tartalmas műsorral készültek a rendezők, többek között gitárral/fuvolával kísért egyházi énekekkel, illetve egy nagyszerű bábműsorral, kreatívan kidolgozott kartonbábokkal, és egy kedves történettel örvendeztettek meg mindenkit, amely rendkívül színesre sikeredett.
A délelőtt folyamán a vendégek személyesen is bekapcsolódhattak a programba, ugyanis csoportjátékokra, kreatív közösségi játékokra volt lehetőség. Az egyes csoportok számára társasjátékot, kreatív-, valamint zenés-táncos foglalkozást készítettek elő a szervezők. Hennafestésre is lehetőségük volt a vendégeknek, amelyet elsöprő sikert aratott. Egy csodaszép keddi napot tölthettünk együtt, szikrázó napsütésben. A kertben összegyűltek a vendégek a lakókkal, délben pedig egy finom ebédre invitáltak mindenkit. A délutáni kerti program közös tánccal, énekléssel ért véget, többnyire a sárga könyves énekek kíséretében, amelyek sokunk számára fülbemászó dallamuk mellett az egy közösséghez tartozást is jelentik, vallástól függetlenül. Akik már ismerik a sárga könyves énekeket, azok számára nem voltak ismeretlenek a dalok, így jó lehetőség adódott a közös éneklésre.
Másnap, Augusztus 9-én a A székhely intézményben gyűltek össze a Társintézményektől érkező vendégek (Lélekhíd, Lélekhíd Tarján, Esztergomi Gyermekotthon, Szent Rita Fogyatékosok Otthona), valamint a Glatz Gyula Idősek Klubjának Énekkara is gazdagította az eseményt gyönyörű énekhangjukkal és rendkívüli tehetségükkel.
Ezen a napon a szent ereklyékről tanulhattunk egy interaktív előadás keretében. Először az ereklyék fogalmával ismerkedtünk, majd szó esett a Torinói lepelről, a Szent Jobbról, a Szent Grálról, Szent László hermájáról, mindez vetítés kíséretében. A legnagyobb érdeklődést azonban a Glatz kórus váltotta ki. Kedves, szép hangjukkal és gyönyörű dalaikkal, lágy tónusú, pengetős hangszereikkel hoztak nekünk röpke szépséget a hétköznapjainba. A közösen elfogyasztott ebéd után az udvaron folytatódott a program azoknak, akik maradtak a délután is. Kreatív foglalkozás keretében jöttünk össze az udvaron, és szerencsére az időjárás is támogatta a jókedvet. Szikrázó napsütéses időben segítettek a foglalkoztató munkatársak a különböző kézműves tárgyak, üdvözlőlapok elkészítésében.
Hálásak vagyunk azért, hogy alkalmunk adódott összejönni, megismerni egymást, egymás intézményeit. Reméljük, hogy a jövőben több hasonló alkalomra is sor fog kerülni, hogy újra találkozhassunk. Hálásak vagyunk azért is, hogy sikerült a Hittantábor jegyében kicsit közelebb kerülni hitünkhöz. Lehetőséget nyertünk új ismeretségek kialakítására avagy a már meglévő kapcsolatok ápolására is. Köszönet mindenkinek a részvételért, különösen a sok készülésért és befektetett időért a szervezők részéről!
„Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene!” (Zsoltár 68:20)
Készítette: Mészáros Szilvia, Terápiás munkatárs