Elkészült a KEM ISZI Szent Rita Fogyatékosok Otthonának új játszótere

Balogh Lotti - Szent Rita Otthon2022-10-03

Átadásra került az új, speciális játszótér az esztergomi KEM ISZI Szent Rita Fogyatékosok Otthonában, amely a Magyar Suzuki Zrt. tavaly karácsonyi adományából valósulhatott meg.

Tavaly decemberben az esztergomi gyártóvállalat úgy döntött, hogy a partnerei megajándékozására szánt összeget olyan szervezeteknek ajánlja fel, amelyek egész évben áldozatos munkát végeznek a betegek és a fogyatékkal élők ápolásában és gondozásában.

Az egyik választásuk így esett a Sérült Gyermekekért és Fiatal Felnőttekért Alapítványra, amely a KEM ISZI Szent Rita Fogyatékosok Otthonát támogatja. Részükre az esztergomi gyártóvállalat 2,3 millió forintot adományozott. Ők úgy döntöttek, hogy egy speciális, fogyatékkal élőknek is használható játszótérre fordítják az összeget.

A nyár folyamán a támogatásból két hintaállvány valósult meg. Az egyikre két darab hagyományos hinta került, a másikra egy óriás méretű fészekhinta, amely elsősorban a kiskorúaknak nyújt élményt, továbbá azon ellátottak részére nyújt kikapcsolódási lehetőséget, akik kerekesszékesek, esetleg teljesen fekvők. 

Az új játszótér ünnepélyes átadóján az alapítvány részéről Balogh Lotti, mint kuratóriumi elnök, Molnárné Végvári Ágota, mint kuratóriumi tag voltak jelen, az Otthon részéről a Komárom – Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézmény vezetője Szőke-Szabó Mónika, illetve Juhászné Imre Andrea, mint a KEM ISZI Szent Rita Fogyatékosok Otthonának a telephelyvezetője vettek részt. Természetesen az eseményre az adományozó Magyar Suzuki Zrt. is meghívást kapott, melyet Krisztián Róbert operatív igazgató, Bonnár-Csonka Zsuzsanna kommunikációs vezető és Szarvas Gabriella vállalati kommunikációs munkatárs képviseltek.

Az alapítvány köszönetét kifejezve egy emléktáblát készíttetett a vállalat részére, a KEM ISZI Szent Rita Fogyatékosok Otthonának lakói pedig műsorral kedveskedtek a résztvevő közönségnek.

Az Ünnepségről a Régió TV Esztergom készített felvételt, amely a következő linken megtekinthető:

https://www.facebook.com/regiotvesztergom/posts/pfbid0vUNX4nEqWJnetFK7dtYfHaCzwARBBpQ9vfmBP1gUbLy3K6FtWoqK7D7sxpuij3tKl