Kora tavaszi kirándulás

Pap Katalin terápiás munkatárs - Pszichiátriai Betegek Otthona2022-03-15

Kora tavaszi reggelre ébredtünk, amikor tízórai után egy kis csapattal a Strázsa – hegyet, illetve az ott lévő kegyeleti helyet megcéloztuk.

Ez az idei első sétánk az ébredező természetben. Lakóink már nagyon várták, hogy kiránduljunk, hiszen az idei évre több kisebb – nagyobb túrát terveztünk.

Intézményünk közelében számos látnivaló van, amiket szeretnénk megnézni (pl. Klastrompuszta, a Lógató Dorogon, a dorogi Reimann Bányászattörténeti Miniverzum).
A jó levegő és a csend jó hatással volt kis csoportunkra is.

Meglátogattuk az orosz katonai temetőt. Visszaúton beszélgettünk az ott zajlott eseményekről. Ezzel kicsit ki is ventilláltuk a most zajló eseményeket.

Kellemesen elfáradtunk, lakóink jóízűen fogyasztották a finom ebédet.

Várjuk a következő alkalmat, mely terveink szerint lakóink számára egy kis „próbatételt” is jelent, ez a Strázsa-hegyi kilátó lesz.

 

Pap Katalin

terápiás munkatárs