A spontaneitás hatalma - kiállítás és album

Bujdos Béla szociális munkatárs - Pszichiátriai Betegek Otthona2021-06-15

Rajzszakköröseink alkotásai A spontaneitás hatalma című kiállításon és képzőművészeti albumban

A tavalyi évben, a súlyosbodó járványhelyzet miatt bizonytalan időre későbbre halasztódott, a Moravcsik Alapítvány által szervezet országos tehetségkutató verseny, amin évek óta sikeresen szerepeltek lakóink különböző művészeti kategóriákban. Az aktuális Ki-Mit-Tud a jubileumi „tizedik” lett volna. Valamennyi kárpótlást jelentett ebben a helyzetben, hogy az idén alapításának 40. évfordulóját ünneplő Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT), a tehetségkutató verseny jubileumának apropóján, a Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria a születésnapra egy kiadvánnyal és egy könyvbemutatóval egybekötött színvonalas kiállítással készült. Az esztergomi Kaleidoszkóp Házban működő Rajzszakkörünk négy intézményünkben élő alkotójának műveit is beválogatták az említett kiállítás képei közé! Ellátottjainknak a kiállítás megtekintését sajnos nem tette lehetővé az elhúzódó járványállapot. A megjelent, igényes, szép kivitelezésű albumban négy lakónk képei és rövid bemutatkozásuk, ill. a Rajzszakkör ismertetése viszont szerepel! Nem rég az Art Brut Galéria honlapjára felkerült bónuszként a jubileumi kiadványból, helyhiány” miatt kimaradt egyes művek és alkotók bemutatása egy videó tárlatvezetés formájába.