Kirándulás a Szentendrei Skanzenben
Dr. Liebné Dóra Magdolna és Gégény Ildikó terápiás munkatársak - Pszichiátriai Betegek Otthona2022-07-20
Lakóink nagy örömére július közepén sor került a várva várt autóbuszos kirándulásra: ez alkalommal a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (közismertebb nevén a Szentendrei Skanzenben) tettünk látogatást.
A Szentendrei Skanzen a Sztaravoda-patak völgyében, egy 46 hektáros területen található: célja, hogy bemutassa a magyar nyelvterület népi építészetét, lakáskultúráját, gazdálkodását és életmódját eredeti, áttelepített épületekkel, hiteles tárgyakkal, régi településformák keretében, a 18. század közepétől a 20. század első feléig tartó időszak vonatkozásában.
Az autóbuszt majdhogy megtöltő lakókkal már a kora délelőtti órákban, egy kellemes nyári időt ígérő napnak nézhettünk elébe.
Az odaérkezésünk nem volt zökkenő mentes: kis izgalmat és némi időcsúszást okozott autóbuszunk műszaki meghibásodása. Az utánunk küldött autóbuszra várva Visegrádon időztünk: sétálgattunk (nézelődtünk) és elfogyasztottuk a tízórainkat. A segítség gyorsan megérkezett, így még időben elindulhattunk úticélunk felé, ahova hamarosan meg is érkeztünk.
A regisztrálást követően utunkat egy múlt századbeli, hangulatos „vasútállomásról” kezdhettük meg.
Az ebédig, a közelebb eső korabeli tájházakat tekintettük meg, teljes alapossággal. Érdeklődve hallgattuk a tárlatvezetőket. A sok érdekes tárgy- és berendezés láttán megtudhattuk, hogy mire használták a számunkra ismeretlen vagy elfeledett eszközöket és a házak berendezései alapján miként éltek, hogyan dolgoztak mindennapjaikban az egykori emberek.
Az ebédet a skanzen fogadójában, hangulatos környezetben fogyasztottuk el. Külön élményt jelentett a tálalás: a gulyáslevest mindnyájan kis, piros lábasból ettük (némelyik hangulatát emelte, hogy külsején kisebb zománc leverődés is volt), míg a vargabélest mázas cseréptányéron szolgálták fel.
Ebéd után némelyek – későbbi indulással - az étterem kerthelyiségében maradtak, mások kíséretünkben csoportosan indultak el felfedező útjukra.
A skanzen település néprajzi szempontok alapján faluszerű épületcsoportokba, un. tájegységekbe szervezve tárja a látnivalókat látogatói elé. A tájegységeken belül az építmények egy-egy parasztporta hagyományos rendjébe illeszkednek, melyekhez olyan szakrális, közösségi és gazdasági építmények kapcsolódnak, melyek egykor részei voltak a hagyományos faluképnek. A lakóházak és a gazdasági épületek egy-egy táj történetileg kialakult lakóháztípusait és jellegzetes melléképületeiket reprezentálják. Ezekből a házakból kellemes séta keretében tekintettünk meg jó néhányat. Némelyikben mesterségeket is bemutattak (pl. gyertyaöntést, mézeskalács készítést, fazekasságot – mely portékákat vásárlásra is felkínáltak.
Betekinthettünk nemcsak a gazdálkodás rejtelmeibe, hanem az állattenyésztésbe is: a régi faluképhez tartozott a juh, baromfi, liba, galamb, ló, szürke szamár, tehén, sertés, kecske stb. tartása. Ezeket az állatokat mind testközelben szemlélhettük meg, és ott élnek hagyományos ólakban és istállókban.
Utunk vége fele a szélmalom mellett sétáltunk el, majd a keresztútnál lévő szobrot is megcsodáltuk. Az egyik parasztháznál lévő templomnál és haranglábnál rövid időre megálltunk.
Sok élménnyel gazdagodva tértünk vissza közös találkozási pontunkra, innen pedig kellemesen elfáradva szálltunk fel autóbuszunkra és indultunk vissza az intézménybe azzal az elhatározással, hogy egy újabb kirándulás alkalmával visszatérünk és megnézzük az általunk még meg nem tekintett érdekességeket. Köszönet illeti mindazokat, akik által ez a tartalmas kirándulás létrejöhetett.
