Sétahajókázás

Vodicsákné R. Ildikó - telephelyvezető - Pszichiátriai Betegek Otthona

Nyárra terveztünk egy nagyobb lélegzetű kirándulást, de az iszonyatos hőségben megkíméltük a lakókat a kánikula okozta kellemetlenségektől.
A vénasszonyok nyara remek lehetőséget adott egy régi álom beteljesítéséhez, a hajókirándulás megvalósításához.
Már az esemény beharangozása is nagy örömmel töltötte el a lakókat és sok embert mozgatott meg a programon való részvételre.
Sok szervezés után sikerült az Aranyhíd Alapítvány támogatásával kibérelnünk egy sétahajót, így már semmi sem állhatott a várva várt kirándulás megvalósításának útjába.
A hajó Párkányban horgonyzott, így az odajutást is meg kellett szervezni. Ehhez a városnéző kisvonatot vettük igénybe, amely az intézményünkbe jött a lakókért.

Már a kisvonatozás is nagy élmény volt az ellátottnak, de a hajókázás minden várakozást felülmúlt. Sok lakónk elmondta, hogy még soha nem sétahajózott, így még nagyobb élményként élték meg ezt a programot.

A hajó Párkányból indult és Dömösnél fordult meg, így a Duna ezen szakaszának gyönyörű vidékét volt alkalmuk szemügyre venni a kirándulóknak, amit nagyon élveztek. Az útra vittünk üdítőket, rágcsálni valókat, azonban a visszafelé vezető úton jutott idő egy kis közös játékra, éneklésre és mókázásra is.

Felejthetetlen élményben volt része minden jelenlévőnek.