Megünnepeltük augusztus 20-át!

Kui Sándorné telephely vezető - Fogyatékosok Otthona Tokodaltáró

Augusztus 20-a Magyarország nemzeti ünnepe, amikor megemlékezünk Szent Istvánról, a keresztény magyar állam ezer éves folytonosságáról. Az államalapítás hivatalos ünnepéhez hozzátartozik az új búzából sütött nemzeti szalaggal átkötött kenyér megáldása, megszentelése, és megszegése.

Lakóink erről az eseményről hallgatták meg intézményünk hitoktató és fejlesztő pedagógus kollégánk előadását, majd a megszegett kenyérből jóízű falatozással folytatták az ünneplést.

Búcsú a nyártól

Augusztus végén tartottuk a szokásos nyárbúcsúztató utcabálunkat, ahol Borbély György élő zenéjére „buliztak” lakóink. Az ebédet az udvaron zeneszó mellett fogyasztották el, amivel igazi piknik hangulatot tudtunk teremteni. majd a buli ment tovább…