Kisvonat

Kui Sándorné telephely vezető - Fogyatékosok Otthona Tokodaltáró2017-08-17

Immár hagyománnyá vált, hogy nyáron lakóinkkal városnéző kisvonattal barangoljuk be a környéket. Az alábbi településeket érintettük: Tokodaltáró, -Péliföld – Szentkereszt, – Bajót,- Nyergesújfalu,- Tát,- Tokodaltáró. Péliföld - Szentkereszten ki is szálltunk egy rövid kis sétára, jól esett a csendes madárcsicsergéses szieszta. A Szalézi Rendház által működtetett gyermeküdülő előtt készítettünk egy csoportképet is. Eldöntöttük, hogy pár nap múlva vissza jövünk egy kis csapattal hogy imádkozzunk a parányi, de annál szebb templomban.

Ahogy elterveztük, visszajöttünk a Péiföld – szentkereszti templomba egy kis imádságra, majd végig sétáltunk a stáció hegyen is. A templom csendje, békéje lelki megnyugvást hozott.

Júliusi záró programunk esztergomi Duna partján és a Vizi városban tett kirándulással zárult.
Nagyon jó érezték magukat lakóink a vízparton, ahol kavicsot is gyűjtöttek, fagyit, süteményt ettek, üdítőt és kávét ittak.
Sok kellemes élményben volt részük a kánikula ellenére.